A megtorlás után Ferenc József önkényuralmat vezetett be.
Alexander Bach volt a belügyminiszter, aki új közigazgatást épített ki az országban.
Az 1851- 1859 közötti időszakot Bach-korszaknak nevezzük.
Magyarországot a birodalom tartományaként kezelve önállóságát is megszüntették.
A megtorlás Haynau leváltásával befejeződött, de az ország katonai irányítás alatt maradt.
Erdélyt, Horvátországot és a délvidéki területeket Bécs közvetlen irányítása alá helyezték.
Az ország többi területét 5 kerületre osztották.
A császári hadseregbe besorozott katonáink sokáig nem térhettek haza.
Ferenc József rendeletekkel kormányzott.
Kém- és besúgóhálózatok működtek, megfigyelték az embereket.
Újra bevezették a cenzúrát.
Létrehozták a zsandárságot, feladata az ország rendjének fenntartása volt.
Felállították az államrendőrséget, amelynek meg kellett akadályozni egy esetleges Habsburg-ellenes felkelést.
Azok a nemzetiségek sem kaptak kedvezményeket, akik Bécset végig támogatták.
A Magyar Királyság területi beosztása az 1850-es években
Az önkényuralmat a magyar társadalom teljes egészében elutasította.
Libényi János sikertelen merényletet követett el Ferenc József ellen, tettéért 1853-ban kivégezték.
A császári hatóságok az ellenállás résztvevőit kivégezték vagy súlyos börtönbüntetésre ítélték.
Sokak számára Deák Ferenc magatartása vált követendő példává.
Deák visszautasított mindenféle együttműködést a császári hatalommal, a közéleti tétlenséget, a passzív ellenállást választotta.
Voltak, akik nem vállaltak állami hivatalt, és sokan megtagadták az állami adófizetést is.
Titokban terjesztették és énekelték a különböző szabadságharcos dalokat és a Kossuth- nótákat.
A kialakuló emigrációs csoportok Kossuth Lajost tekintették vezetőjüknek.
Kossuth a megfelelő nemzetközi helyzetre várt.
Angliában és az Amerikai Egyesült Államokban erkölcsi és anyagi támogatást gyűjtött egy újabb fegyveres felkelés megindításához.
Habsburg-ellenes harchoz mégsem lett volna elegendő külső támogatás.
1859-ben a Habsburg Birodalom hadserege súlyos vereséget szenvedett Észak-Itáliában, amely szintén hozzájárult, hogy az uralkodó engedjen az önkényuralomból.
Deák Ferenc az egyetlen olyan, a reformkorban és 1848-ban is fontos szerepet játszó politikus volt, aki Magyarországon szerepet vállalt.
Nem hirdette meg a passzív ellenállás mozgalmát, de magatartásával példát mutatott.
Az uralkodó 1861-ben összehívta a magyar országgyűlést, de a legfontosabb ügyekben továbbra is ő kívánt dönteni. Deákék ezt visszautasították.
A magyar országgyűlés ragaszkodott az 1848-as törvények teljes körű helyreállításához („Nem engedünk a ’48-ból!”).
Ferenc József ezért feloszlatta az országgyűlést, és visszatért az önkényuralmi kormányzáshoz.
A Birodalmat folyamatos külpolitikai kudarcok érték.
1865 környékén az uralkodó tárgyalási szándékát fejezte ki Deáknak.
1865 húsvétján a Pesti Hírlapban megjelent Deák húsvéti cikke, amelyben kifejtette, hogy meg kell találni a lehetőségét, hogy Magyarország törvényes rendje és egysége a Birodalmon belül helyreálljon.
Az emigrációban lévők, köztük Kossuth is ellenezte a kiegyezést.
Az uralkodó összehívta az országgyűlést és 1867-ben megalakult a harmadik felelős korány.
Gróf Andrássy Gyula lett a miniszterelnök.
A magyar országgyűlés törvényekbe foglalta a kiegyezést.
Visszaállították az 1848. áprilisi törvények jelentős részét, és sor került Ferenc József magyar királlyá koronázására.
A kiegyezésnek köszönhetően létrejött egy kétközpontú állam, az Osztrák‒Magyar Monarchia.
Ez két jogilag egységes állam szövetsége volt.
Deák Ferenc
"a haza bölcse"
gróf Andrássy Gyula
Kossuth Lajos
idős korában