Névadónk

 Tanulóévei és családi élete

1900. január 25-én látta meg a napvilágot a Somogy megyében található Göllén, Fekete Árpád és Sipos Anna gyermekeként. Édesapja tanítóként és iskolamesterként dolgozott, emellett híres állattenyésztőnek és nagy természetkedvelőnek számított, s vasfegyelemmel nevelte fiát. Erre az író nem szívesen emlékezett vissza, édesanyja szeretetéről azonban felnőttként is hálásan nyilatkozott. 

Általános iskolai tanulmányait Göllén, az édesapja igazgatta iskolában kezdte meg. Az évek során három lánytestvére született: Katalin, Ilona és Anna. A Fekete család addigi otthona így már szűkösnek bizonyult. A családfő iskolamesteri nyugdíjaztatását kérte, és megkezdte a család birtokainak a felszámolását, hogy családjával együtt Kaposvárra költözhessen, amivel gyermekeinek későbbi iskoláztatását is szerette volna megoldani.

Miután Fekete Árpád hivatalnoki állást kapott a kaposvári városházán, elhárultak az akadályok a költözés elől. István az általános iskola ötödik osztályát már ebben a városban kezdte meg, majd gimnáziumba is itt járt. Tanulmányai azonban nem voltak zökkenőmentesek. István a félévkor megbukott, ezért apja egy instruktort fogadott mellé. A tanulási problémák ekkor sem oldódtak meg, a bukás év végén megismétlődött. A szülők ekkor a fiút átíratták a polgári fiúiskola első osztályába, 14 évesen pedig cserkészőrsvezető lett. 1915-ben fejezte be tanulmányait, majd az első világháború évei alatt kezdte meg a hároméves felsőkereskedelmi iskolát. 

1917 nyarán István elutazott nagyapai nagynénjéhez Somogyfajszra. Itt szerezte első vadászélményeit, ahogy valódi patronos puskával járta az erdőket és mezőket. Az első világháborút korosztályának tagjaihoz hasonlóan ő sem kerülhette el, 1917 végén besorozták katonának. Behívója a 19-es önkéntes honvéd gyalogezredhez szólt, melynek egyik zászlóalja Kaposváron állomásozott, így nem kellett lakóhelyét elhagynia. A zajló háború dacára 1918 tavaszán a későbbi író hadiérettségit tett, majd Gödöllőre került tartalékos tiszti iskolába, ahol a háború végéig káplárként szolgált. Kamaszkoráról, arról, hogy milyen törést jelentett számára szülőfalunak elhagyása, valamint katonaéveiről Ballagó idő című kötetéből tudhatunk meg többet.

1923-ban felvételt nyert a Debreceni Gazdasági Akadémiára, azonban csak egy félévet végzett el, 1924 januárjában ugyanis Magyaróváron, a Magyar Királyi Gazdasági Akadémián folytatta felsőfokú tanulmányait. 1926-ban végzett, és mezőgazdászként Bakócára került, ahol gróf Mailáth György birtokán kapott állást. 

A Fekete család első gyermeke 1930-ban született meg, a leány édesanyja nevét örökölte. 1932-ben fiúgyermek született a családba, aki édesapja után kapta a nevét. Edit apáca lett, és rendjével még 1948-ban elhagyta az országot, majd utolsó éveit az ausztriai Bregenzben élte le. A regényíró fia, István részt vett az 1956-os forradalomban, a szabadságharc leverése után menekülni kényszerült. Először Németországba, majd Amerikába ment. Jelenleg is Chicago városában él, ahol sokáig az Amerikai Magyarság című hetilap egyik rovatvezetője volt.

Irodalmi munkássága

Fekete István szépirodalmi alkotásai igen változatosak. Többek között írt regényeket, elbeszéléseket, önéletrajzot, színdarabokat, forgatókönyveket, történelmi regényeket és verseket is. Elmondása szerint kedvencei írói közé tartozott Arany János, Gárdonyi Géza, Tömörkény István, Krúdy Gyula és Móra Ferenc is, viszont különösen szerette a skandináv meséket.

Fekete István állatregényeivel közelebb hozza egymáshoz az embert és a természetet. Természetszeretetével és írói tehetségével élővilágunk szépségét olyan részletesen tárja az olvasó elé, hogy szinte kézzelfoghatóvá válik a táj. A természet iránti szeretete mellett írásaiban az erkölcsi üzenetek is fontos szerepet töltenek be. Regényeiből megtudhatjuk, hogy a természet nemcsak szép, hasznos és okos, hanem könyörtelen és vitathatatlan is. Saját elmondása szerint az állatok és növények világa számára „szebb és csodálatosabb, mint az emberé”. A mai világot látva ő is arra buzdította volna olvasóit, hogy óvják a körülöttük lévő természetet és élővilágot. Véleménye szerint „az én irodalmi célom világos: béke és szeretet az élet minden rezdülése iránt”. A minket körülvevő természet nélkül Vuk, Kele, Lutra, Bogáncs és társai sem születhettek volna meg.